Mindig legyen nálad büfékocsi!

Frissített tiltólistám dobogós helyén debütál a Zagreb-Budapest vonatos utazás, a "Nagyívben Kerülendő" fejezet új bejegyzéseként. Álljunk meg egy pillanatra! Zagreb-Budapest? Vonattal? Hogy miféle bizarr gondolatmenet suta kifutásaként kelt életre ez a már a megszületése pillanatában gyanúsan béna terv?
Ha éppen a horvátországi Karlovacban vagy vezetői megbeszélésen, és rögtön utána Pesten kezded a szabadságod, akkor a következő lenyűgöző választási lehetőségekben tobzódhatsz: kocsibérlés 800 EUR fogyasztói áron (horvát gyökerekkel rendelkező kolleganőm erre megjegyezte h ennyiért vehetsz is kint egy járgányt) vagy repülő átszállással Münchenen vagy Bécsen keresztül, busz: kizárt dolog, autostop: szintén, vagy a vonat.
 Az átszállásos repülőzéshez nem sok kedvem volt, és egyébként is a késések miatt a csatlakozások elérése állandóan rohanásba fulladt. Legyen akkor a vonat! A kevesebb, mint 400 km-re tervezett majd hét órás menetidő (az ugye megvan hogy ez kevesebb mint 60 km/órás átlag tempót jelent?), valamint az 50 EUR-ós jegyár már sejtetni engedte, hogy ez nem a pazar Orient express és nem is a szélsebes TGV parádés kombinációja lesz.  Egészen konkrétan: a jeles alkalomra a horvát vasuttársaság valószínűleg a bontóból kotorta elő a a korai 70-es évekből származó gyorsvonati kocsijait. Azt azért be kell ismerni hogy elképeztő az a világ technikai élvonalába tartozó nanotechnikai eljárás, amivel egyetlen festégréteggel össze lehet tartani egy 30 tonnás kocsit. Az első osztályú vagon (haha!) enteriőrjébe toppanva a klasszikus kupés rendszerű elrendezési móddal találkozhatunk ami a hat teljes értékű túrafotelt biztosít az önszántukból ide keveredett kezelteknek. A plüss kárpitozás elegáns - valószínűleg-  kékes lila színvilága, tükrös falborítássl párosítva, a szocialista luxus utolsó fennmaradt emlékeként szánt barázdát a vasúti belsőépítészet tarka mezejére. A külső környezettel való aktív kapcsolatot és az állandó klimatizációt a felhúzhatatlan ablakok biztosítják. Az egyik WC-ben van papír, a másikban meg víz. Ez lenne a Zagreb-Budapest Nemzetközi Meridian Gyorsvonat egyetlen közvetlen Pestig közlekedő kocsija. A minimum hét orás zarándoklásra a vezetőség nem találta indokoltnak büfékocsi beiktatását.

Indulás időben, haladás a magánhangzó mentes horvát városokon keresztül a tervek szerint, egészen Balatonszentgyörgyig. Itt vonatunk megérkezése olyan meglepetést okozott a szakképzett MÁV alkalmazotti gárdának, mint télen a hó Pesten. Egy órán keresztül nem tudtuk meg, hogy mire várunk és mikor indulunk tovább. A MÁV munkatársai láthatóan nem éreztek fikarcnyi érdekközösséget sem a problémával. Az idő múlásával az ablakból lekiabáltam mindenkinek akit MÁVosnak gondoltam. A kérdésem egyszerű volt: megy ez a vonat tovább mostanság?  A frappáns válaszok között szerepelt az "egyszer biztos", "nagyon reméljük" "én nem ezen a vonaton dolgozom" de a díjnyertes volt a "tőlem kérdezi?!tőlem?!". Vonatunk moduláris rendszerben üzemelt, korábbi megállásaink során néha lecserélték a mozdonyt, kocsikat raktak hozzá és akasztottak le. Itt is ez lett volna a feladat, és joggal gondolhatnánk, hogy ezen tevékenység alapja valamilyen tudatos tervezőmunka. Ehhez képest az látszott, hogy néhány sárga zászlós ember (ennyit egy forma egyes futamon sem látsz) egymást hatékonyan zavarva próbálta a vagonokat ide oda szervezni. A bemondó némasági fogadalma és az összes többi MÁV-os pánikszerű eltűnése a területről összezárta a kommunikációs rendszert. A kupéban az volt a játék, hogy meg kellet tippelni, hogy az állomáson található vonatok közül melyik mozdul és merre. Egy és negyed óra után, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna ennyi kését felhalmozni, az Úr kegyelméből (más nem lehetett) elindultunk. A sebességet(?) a főúton mellettünk elszágdó autók (traktorok, kombájnok, bányagépek, fagylaltos triciklik) alapján kb 70 km/h ra becsültem. Nemzetközi gyorsvonat. Lepsénynél is ácsorogtunk egy keveset, (a) pusztán megszokásból. Vannak országok, ahol közlekedéstudomány vívmányai nyomán felismerték, hogy ha két sínpár fut egymás mellet, az gyorsítja a közlekedést. A MÁV vezetősége azonban még túl korainak és radikálisnak ítéli ezt a lépést. Ahol megálltunk, mindig bemondták hogy a vonatok mennyit késnek. Svájcban a 2-5 perces, sűrű elnézések  közepette bejelentett késésekhez szoktunk. Ha egyáltalán. Itt 70 perc volt a legkisebb tét és felszaladtunk egész 180 percig. Az egyk sortárs odafordult a másikhoz, hogy tisztára úgy hallotta mintha 180 percet mondtak volna be, ami nyilván nem lehet. A cimbije mondta erre, hogy erősítse meg a szívét, mert pont ez a helyzet. Megünepelték hogy nem azon ülnek és mi csak 80 percnél tartunk. Minden relatív. Budapest közelében (budafok háros, tárnok pl )már minden mozgó berendezés (szekér, kerti grill, vizibicikli) lényegesen gyorsabban haladt, mint mi. A parádés száguldás eredményeképpen, több mint másfél óra késéssel értünk a délibe. Megjegyeztem a kallernak, hogy ez a teljesítmény elég fos volt. Persze nem számítottam arra, hogy a ruháit megszaggatva kér elnézést. Nem is. Azt mondta hogy neki is feltünt. Hoppá!! A másik kollegát is meginterjúvoltam arról, hogy hogyan látja ezt a jelenséget ( ami ugye feltünt az imént a  kiváló megfigyelő Wattson doktornak is). Ő azt mondta, hogy szerinte ez nem (!!) a MÁVnak a felelőssége mert váltófelvágás okozta az egészet. Tényleg elborzasztóan bizarr, hogy vannak közöttünk olyan elvetemült brigantik (szövőnők, reklám szakemberek, kombájnosok, vagy bárkik) ,akik készakarva felvágják a váltót, csak azért, hogy akadályozzák a tervszerű vonatközlekedést. Vádoljuk továbbá a magyar krikett szövetséget, az úriszabók kamaráját és a kistarcsai 3456 sz. vegyesbolt dolgozóit a történtekért.
Tanulság: a MÁV nem felelős a személyszállító vonatok bárminemű tevékenységéért, a MÁV szerint a vonat természetes állapota inkább az állás, mint a haladás. A gépi bemondó előre felvett hanganyagában eleve szerepel a 180 perc késés, ami szerint ez normál gyakorlat és valószerű eshetőség. Ha 7 órás útra mész, vigyél magaddal büfékocsit.